Az időjárásváltozás következményeit sok esetben még a tudósok sem látják előre. Annyi azonban bizonyos, hogy a betegek már most is a megszokottnál intenzívebb panaszokkal küzdenek.

A korábbi években a növények virágzása a pollennaptárban leírtak szerinti sorrendben követte egymást. A tavalyi és az idei évben azonban a megszokott rend felborult. A hosszúra nyúlt téli időszak után szinte egyik napról a másikra köszöntött be a tavasz. Ennek következtében például a korábban már januárban-februárban virágzó mogyoró és éger pollenszórása most egybe esik a márciusi allergén növények - nyír, nyár, kőris - virágzásával.

A hirtelen jött nagy mennyiségű pollen következtében a betegek szervezetének nincs lehetősége megfelelően regenerálódni, a megváltozott környezeti hatások következtében az orrnyálkahártya tehát folyamatosan, akár heteken, hónapokon át is gyulladásban van.

A klímaváltozás azonban nem csak az allergiás betegeket sújtja. A korábban panaszmentes egyéneknél is egyre többször figyelhetőek meg légúti allergiás tünetek. Az időjárás változásának következtében tehát nemcsak az allergiás tünetek súlyosbodásával, de az allergiás betegek számának növekedésével is számolnunk kell.

Ha szeretne időben felkészülni az allergiaszezonra, látogasson el hozzánk még most!

 

Forrás: weborvos

Bookmark and Share

A környezeti változások hatására nemcsak a korábbi betegek állapota romlik, de egyre többeknél jelentkezik érzékenység.

A klímaváltozás több szempontból jelentősen megnehezíti az allergiás betegek számára a tünetek kezelését -magyarázza dr. Magyar Donát, aerobiológus. A környezetszennyezés következtében létrejövő magasabb szén-dioxid koncentráció és a hőmérséklet emelkedésének együttes következtében a parlagfű pollentermelése és virágzásának időtartalma megnő. Ahogyan azt egy olasz tanulmány is mutatja, egyfelől számolnunk kell tehát a pollenszezon-kezdetének és hosszának megváltozásával. A légszennyezettség másfelől önmagában is komoly panaszokat okozhat a betegek számára. A szennyezett nagyvárosi környezetben a légkör kémiai szennyező anyagai a pollen felszínére tapadhatnak, és egyrészt a pollen allergén molekuláival egyidejűleg, másrészt azok szerkezetét is megváltoztatva fokozott hatást fejtenek ki a légzőrendszerben, ezzel az allergiások légúti panaszainak súlyosbodását.


A klímaváltozásra nem, de az allergiaszezonra fel lehet készülni száraz sóterápiával!

Bookmark and Share

Csúcsidőszakában van a ciprus- és tiszafafélék virágzása, erősödik a nyár, a kőris, a szil, a nyír és a fűz pollenszórása.

A napsütéses, meleg idő következtében a 12. héten az országos összpollenterhelés nagy mértékben emelkedett – az előző heti terhelésnek közel kétszeresét mérték, ami magasabb, mint az előző évi legmagasabb heti összpollenszám - áll az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának jelentésében. Az átlagos tendenciától eltérően néhány állomáson csökkent az összterhelés – a legerősebben Pécsett, Zalaegerszegen és Győrött.

Csúcsidőszakában van a ciprus- és tiszafafélék virágzása, erősödik a nyár, a kőris, a szil, a nyír és a fűz pollenszórása, lecsengőben van az égeré és a mogyoróé.

A legtöbb helyen a ciprus- és tiszafafélék (Cupressaceae/Taxaceae) virágpora volt jelen legnagyobb mennyiségben a levegőben – Egerben, Győrött és Veszprémben több napon, egy-egy napra másik 5 városban is nagyon magas szintet ért el, a többi állomáson magas szintet mértek. Az éger (Alnus) pollenszórása túljutott csúcsidőszakán, azonban Egerben, Miskolcon és Salgótarjánban még regisztráltak nagyon magas koncentrációt, a legtöbb helyen közepes, 5 városban magas szintet mértek. Többszörösére emelkedett a nyár (Populus) pollenjének koncentrációja – a legtöbb városban magas, ill. 5-ben még csak közepes, Szolnokon, Pesten és Kecskeméten azonban már nagyon magas koncentrációt is regisztráltak. Nagy mértékben felerősödött a kőris (Fraxinus) virágporszórása – Békéscsabán és Szekszárdon elérte a nagyon magas, Szegeden és Győrött a magas szintet, ettől eltekintve közepe szintet detektáltak. Lecsengőben van a mogyoró (Corylus) virágzása is – bár 5 állomáson egy-egy napra még elérte a magas szintet, leginkább csak közepes koncentrációban volt jelen a csapdákban.

Több mint 10-szeresére emelkedett a szil (Ulmus) összpollenszáma – napi koncentráció értéke Szekszárdon elérte a magas szintet, a többi helyen közepes, Salgótarjánban csak alacsony szintet monitoroztak. Felerősödött a nyír (Betula) pollenszórása is – Szekszárdon és Győrött már magas, 7 városban közepes, a többiben alacsony koncentrációban regisztrálták. A fűz (Salix) virágporának koncentrációja is emelkedett – a legtöbb helyen közepes szintet mértek.

Növekedett a kültéri allergén gombaelemek mennyisége is – 4 állomáson magas szintet ért el.

Forrás: weborvos

Bookmark and Share

Az év nagyobbik fele gyakorlatilag „allergiaidény”, tavasztól őszig tart. Bizonyos allergének csak rövid ideig keserítik meg életünket, de vannak olyanok is, melyek hónapokon át befolyásolják mindennapjainkat. Alábbi cikkünkben a fontosabb allergizáló növényeket gyűjtöttük össze!

Ha viszont nem szeretné az allergiszezont tüsszögve tölteni, még most jelentkezzen be sóterápiás kezelésre!


Ernyősök

sárgarépa, kapor, lestyán, kömény, zeller, koriander, petrezselyem
Virágzás: májustól novemberig.
Ugyan rovarbeporzású, ezért légköri pollen száma alacsony, viszont a gyakori ételallergének közé tartozik.


Fészekvirágzatúak

százszorszép, krizantém, parlagfű, üröm, különböző vadvirágok (bogáncs, pitypang, aranyvessző) és dísznövények (őszirózsa, dália)
Nem árt „vigyázni” a belőlük készített természetes gyógyszerkészítményekkel (cickafark, kamilla, körömvirág) és ételszármazékokkal (tárkony, napraforgó, saláta, csicsóka) sem.

Fűfélék

Számos fajtája létezik. Mezőgazdasági szempontból fontos növények is ide tartoznak, pl. búza, kukorica, rozs, árpa. A gyepek fő növényalkotói is közülük kerülnek ki, pl. a perjék. Az aszályos időszakban pollentermelésűk ideiglenesen csökken.
Virágzás: májustól a fagyokig.
A fűfélék megfelelően nyírt, legeltetett, gondozott állománya nem virágzik, s e zárt, jól kezelt gyepekkel a parlagfű szakadatlan terjedését is fékezni lehetne. Különösen sok fűpollen került a csapdákba az ország déli területein, az Alföldön, és Debrecen, valamint Nyíregyháza körzeteiben. Mennyisége és a pollenfehérjék erős allergenitása miatt második legjelentősebb allergénünk. A fűfélékben ismerték fel elsőként a szénanátha kiváltó okát.

Fűzfa

Hazánkban több mint tíz faja fordul elő, többségük nálunk is őshonos. Előfordulására leginkább ártereken, lápokon számíthatunk.
Virágzás: lombfakadás előtt nyílik márciustól - májusig.
Viszonylag hosszabb ideig vannak jelen a levegőben tavasszal, de mivel döntően rovarmegporzásúak, nem okoznak túl sok allergiás panaszt.

Libatopfélék

Egyik fajokban leggazdagabb, haszon- és gyomnövényeket egyaránt magába foglaló család.
Virágzás: júniustól - szeptemberig.

Lórom, sóska

Fajokban igen gazdag növénycsalád (19 faj). Vadon élő fajai mellett termesztett főzeléknövények (sóska) is előfordulnak.
Virágzás: májustól – szeptemberig.
Vízigényesek, kedvelt életterük a mocsarak, ártéri területek.

Mogyoró

Három hazai faja közül kettő balkáni eredetű, a közönséges mogyoró nálunk őshonos.
Virágzás: januártól - áprilisig.
Barkája a koratavasz egyik legerősebb allergén virágporát bocsátja ki.

Nyírfa

Jellegzetesen a tajga éghajlati övezet képviselője. Magyarország a faj jelenlegi elterjedési területének déli határát képezi.
Virágzás: áprilistól - májusig.
Pollenkoncentrációja országszerte közepes, és több hazai városunkban (Miskolc, Debrecen, Szekszárd) a magas kategóriát képviseli, Budapesten is évről évre egyre magasabb koncentrációt regisztrálnak. Mivel Észak-Európa egyik legjelentősebb allergénje, nem javasoljuk kertészeti felhasználását!

Parlagfű

Észak-amerikai eredetű, a 20-as évektől hazánk területén meghonosodott gyomnövény.
Virágzás: júliustól - az első fagyok beálltáig, akár novemberig.
Ember által bolygatott, majd gondozatlanul hagyott parlag területeken földeken azonnal, megtelepszik. Egyetlen egyede 8 milliárd pollent is képes termelni, s nem ritka az sem, hogy egy tőről akár 30-40 ezer mag is beérik.

Platán

Észak-Amerikából és a mediterránról származó díszfák.
Virágzás: áprilistól - májusig.
Nagyon kevés betegnek van kifejezetten platán allergiája, a virágzási szezonja is aránylag rövid, mégis a mediterrán országokban megfigyelt jelentős allergizáló hatás miatt ennek az allergén fajnak pollenszórását, terjedését fontos követnünk a jövőben.

Tölgy

Fatermetű növények, többségük őshonos, három faja rendkívül jelentős erdőalkotó növényünk.
Virágzás: április- május.
Mérsékelt pollentermelésűek, eloszlásuk csak bizonyos városok körzetében emelkedett közepes szintre. Ilyen Debrecen, Nyíregyháza, Zalaegerszeg, és a főváros budai oldala.

Útifűfélék

Nyolc faja változatos termőhelyeken lelhető föl: homokpusztagyepek, szikes és sós puszták, száraz sziklagyepek, üde, nedves mocsárrétek, útszéli, taposott gyomtársulások.
Virágzás: májustól – októberig.
Vannak köztük pusztulóban lévő, védett ritkaságok és gyógynövények is.

Üröm

Félszáraz és üde gyomtársulásokban közönséges, hazánkban őshonos faj. Pollenje az egyik legerősebb allergén.
Virágzás: hosszan a tartó pollenszórás, mely júliustól októberig tart, igen agresszív allergén.
Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen környéke erősen fertőzött, s mivel ezek a területek megegyeznek a parlagfű főbb előfordulásával is, így az ott élő lakosság allergén terheltsége különösen nagy a virágzási szezon alatt.

Forrás: Pollenjelentés

Bookmark and Share

Nyúlszőr allergia, toll és plüss, locsolókölni, tojás...

A nyúlszőr allergia a tesztek eredményei szerint nem ritka, a tünetek között szénanátha, asztma és csalánkiütés is szerepel. Ha házi kedvencként a nyulat választjuk, lehetőség szerint tartsuk a kertben vagy az erkélyen. Rendszeresen fürdessük, és a szőrét keféljük át, a ketrecét tisztítsuk meg, az almot cseréljük, így csökkenthető a lakásban elszóródó allergén mennyiség. A simogatások után kézmosás, ruhacsere is szükséges lehet.

Toll és plüss
Az ünnep jegyében gyakran lepjük meg kedvesünket, vagy gyermekeinket plüss állatkával, esetleg ajándékozunk élő kiskacsát, kiscsibét. Hazai vizsgálatok szerint az allergiás betegek 15,9 százalékánál lehetett kimutatni liba, csirke, kacsa toll allergénnel szembeni érzékenységet. A leggyakrabban a liba és a kacsa toll allergizál, ennek oka, hogy többnyire ezekkel töltik meg a párnákat. A toll általában atkákkal szennyezett, ezért sokáig úgy vélték, hogy a tollallergiát is az atkák okozzák, mígnem a toll önálló allergizáló hatását laboratóriumi kísérletekkel is igazolták. Ilyen esetekben válasszuk inkább a plüssállatokat, azonban ne feledjük, hogy megfelelő karbantartás híján ezek a háziporatkák kedvelt búvóhelyévé válnak.

Lehetőleg olyan játékokat vegyünk, melyek 60 fokon hetente moshatóak és szivaccsal vannak kitömve. A játékállatot hetente fagyasszuk le legalább 12 órára, utána mossuk ki. Így kipusztíthatók az atkák és az allergénjük is eltávolítható.


Locsolókölni
Illatanyag-allergiát okozhat bármely illatanyagot – pl.:szegfűolaj, citromolaj- tartalmazó készítmény: arckrém, dekorkozmetikum, naptej, vagy parfüm - magyarázza dr. Balogh Katalin, allergológus. Allergia esetén ezek a termékek a bőrre kerülve kellemetlen viszkető kiütéseket váltanak ki. A tünetek kivédésében sajnos az sem mindig segít, ha jó minőségű, vagy természetes összetevőket tartalmazó készítményeket vásárolunk. A praxisomban előforduló korábbi eset során például épp a naturkozmetikumok tartósítására használt benzil-szalicilát okozta a beteg panaszait.

Az allergén azonosítására elvégezhető az illatanyag allergia teszt. Ezután kozmetikumok vásárlása előtt mindig alaposan tanulmányozzuk át az összetevők listáját, így biztosak lehetünk benne, hogy a kiválasztott termék használata nem okoz majd tüneteket. A húsvéti locsolás alkalmával az illatanyag allergiás hölgyek számára javaslom, hogy a parfüm, vagy locsolókölni inkább a ruhájukra, ne közvetlenül a bőrükre kerüljön. Ilyen módon jelentősen csökkenthető a bőrirritáció veszélye.


Tojás
A tojásallergia tüneteként csalánkiütés, ekcéma és néha nehézlégzés, orrfolyásos panaszok jelentkezhetnek. A keresztallergia miatt a tojásallergiások egy része számára a csirkehús fogyasztása sem javasolt, de a tyúktoll allergénjének belégzése is asztmás tünetet, köhögést okozhat.-hívja fel a figyelmet dr. Hidvégi Edit, gasztroenterológus. Az ünnepek alatt fokozottan ügyeljünk a tojásallergiás beteg étrendjére. Számos pékáru, krémtöltelék is tartalmazhat tojásfehérjét, ezért vendégségben is mindig kérdezzünk rá az egyes fogások összetevőire.

 

Forrás: Weborvos

Bookmark and Share

Nyuszi, barka, locsolókölni, tojás. Az ünnep elengedhetetlen kellékei, sokak számára jelenlétük mégis többet árt, mint gondolnánk.

Mire lehetünk allergiásak?
Például a barkára.

Barka
A húsvéti dekoráció elengedhetetlen kelléke. A gyerekek is kedvelik, selymes puhasága miatt, felnőttként pedig szívesen dobjuk fel a lakás hangulatát egy csokor vázába helyezett barkával. A köznyelv „barkának" nevezi a fűzfa vesszőin található szórt állású rügyeket, és néha magát a fűzfavesszőt is. Növénytani szempontból a barkán csak a virágzatot értjük - mondta el dr. Magyar Donát, aerobiológus.
Kinyílt állapotban apró sárga színű porzók jelennek meg a rügy szürke, finoman molyhos felszínén. A barka ekkor kezdi szóródni az erősen allergén virágport.

Egy kísérlet során megvizsgáltuk, milyen allergénterhelést jelent az allergiásoknak, ha kinyílt barka van a szobájukban. Megfigyeléseink alapján, ha a vizsgálat során a szobában tevékenység folyt, a légköri pollenkoncentráció magas szintre szökött fel a barka közelében.

Ezért azt tanácsoljuk, hogy a fűzfa allergiások virágzó barkát lehetőleg ne tartsanak a lakásban, főleg ne az ágy mellett. Ne tegyék ki forgalmas, huzatos helyekre, pl. a nappali közepén álló asztalkára. A leülepedett pollen miatt nedves portörlés és porszívózás is szükséges, mert az allergén virágporok hosszú ideig a háziporban maradnak.

Légúti allergia esetén pedig érdemes minél elkőbb elkezdeni a sóterápiás kezelést!

Bookmark and Share

Sokat tehetünk az allergiás tünetek csökkentéséért, ha már most felkészítjük a  szervezetünket a „támadásra". A száraz sóterápián kívül magunk is megerősíthetjük  szervezetünk védekezőképességét, ha betartunk néhány életmódbeli szabályt.

- Figyeljünk az A-, a B-, a C-, és az E-vitaminok pótlására, amelyek nem csak a nyálkahártyát védik, de természetes „antiallergénként" is hatnak. A legjobb, ha természetes forrásból, frissen préselt vagy bio zöldség- és gyümölcslevekből fedezzük a napi szükségletünket.

- Csökkentsük a húsadagunkat, a szükséges aminosavakat próbáljuk meg inkább hüvelyesekkel és tejtermékekkel bevinni. Csíraölő hatású a vöröshagyma, a fokhagyma és a grépfrútmag kivonat, amelyek ráadásul még a bélbaktériumokat is képesek egyensúlyban tartani.

- Az ásványi anyagok és a nyomelemek közül a cink, a szelén, a kalcium és a magnézium immunerősítő és allergiaellenes hatását érdemes szem előtt tartani. Ezek főként olajos magvakban, zöldségfélékben és hüvelyesekben fordulnak elő.

- Aludjunk eleget, ami legalább napi 7-8 óra. Amennyiben lemondunk a késői vacsorákról, nyugodtabb lesz az éjszakánk. Ha nehezebben alszunk el, erre rásegíthetünk egy nyugtató hatású teával, amelyet citromfűből, orbáncfűből vagy komlóból főzünk.

- A rendszeres testmozgás mellett időnként szaunázzunk is, a hideg-meleg váltófürdő és a test erőteljes átdörzsölése, megmasszírozása szintén kiváló értorna.

- Az allergiahajlamot fokozza a rossz emésztés és a baktériumflóra felborulása is. Serkentsük az emésztőszervek működését: igyunk gyermekláncfű-, katáng- vagy borsmentateát. Heti 1-2 gyümölcsnap is sokat segíthet és kitűnő salaktalanítók a hazai gyógyvizek is, melyek nem csak a bélműködést segítik, de a májat és az epekiválasztást is támogatják. Napi 2-3-szor fogyasszunk 1 decit teával hígítva 4 héten keresztül.

- Igyekezzünk kerülni a felesleges stresszhelyzeteket, próbáljunk naponta meditálni, relaxálni vagy keressünk valamilyen kreatív tevékenységet, amiben feloldódhatunk.

Természetesen nem elhanyagolható az allergiaszezon előtt és közben végzett száraz sóterápia sem!

Időpontegyeztetés >>

Bookmark and Share

Az elmúlt hetekben a legtöbb mérőállomáson a mogyoró (Corylus) virágporszemei voltak jelen legnagyobb mennyiségben a csapdákban, napi koncentráció értéke azonban még nem érte el sehol sem a nagyon magas szintet – 7 városban magas, 7-ben közepes, Szolnokon alacsony szintet mértek. Az éger (Alnus) összpollenszáma kissé alacsonyabb volt, azonban Mosdóson és Zalaegerszegen a hét utolsó napján meghaladta a nagyon magas határértéket is. A legtöbb állomáson még közepes, Veszprémben, Győrött és Békéscsabán magas koncentrációban regisztrálták.

A ciprus- és tiszafafélék (Cupressaceae/Taxaceae) pollenkoncetrációja általában alacsony szintet ért el – a hét vége felé 6 városban egy-egy napon meghaladta a közepes hatérértéket. A hét második felében elindult a nyír (Betula), a juhar (Acer), a szil (Ulmus) és a kőris (Fraxinus) virágporszórása is – azonban csak a juhar pollenjéből és csak egy napon, Békéscsabán detektáltak közepes szintet éppen meghaladó értéket.

Az allergén gombaelemek koncentrációja alacsony – közepes szintet csak 6 állomáson detektáltak egy-két napon.

Szeretne felkészülni az allergiaszezonra? Még megteheti!

Bookmark and Share

A hosszú tél és hideg után a 8. héten robbanászerűen elindult a 2010. év pollenszezonja, kezdődhet az allergiások felkészülése a nehezére.

A 7. héten még csak néhány városban regisztrálták a mogyoró , a ciprus- és tiszafafélék, valamint az éger virágporszemeit, de leginkább még csak alacsony koncentrációban és csak a hét végén 1-2 napon. A 8. hét végén azonban a napsütés és meleg hatására egyszerre több növény pollenszórása is elindult - jelentette az Országos Környezetegészségügyi Intézet.

Bookmark and Share

Egy nemrégiben publikált tanulmány szerzői szerint valóban lehet összefüggés a gyermekkori allergia és "túl tiszta" városi környezet között: az eredmények szerint az egyik autoimmun betegség kockázata a felére csökkent azoknál, akik egyéves koruk előtt tanyasi környezetben nevelkedtek. Más kutatások szerint az is segíthet megelőzni az allergiára és az asztmára való érzékenységet, ha otthonunkban kutyát vagy macskát tartunk, ez az elmélet azonban egyelőre nem kellően bizonyított.

Bookmark and Share

Akinek tünete volt a tavalyi tavaszi-nyári-őszi időszakban, azoknak a megfelelő kezelés hiányában várhatóan idén is panaszai jelentkeznek. A hatékony kezelés alapfeltétele az alapos kivizsgálás, mely allergológiai és fül-orr-gégészeti vizsgálatot jelent.

Fontos az orrkagylók, az orrsövény teljesen fájdalmatlan, műszeres vizsgálata, hogy az esetleges anatómiai eltéréseket, orrsövényferdülést, orrpolipokat diagnosztizálják. Ezek az állapotok az allergiás nátha kezelését jelentősen befolyásolhatják.

Az allergológiai vizsgálat lehet bőrteszt vagy vérből végzett ellenanyag-vizsgálat. A bőrteszt elvégzése tünetmentes állapotban, a pollenszezon kezdete előtt javasolt. A vizsgálat gyors és fájdalmatlan, 20 percet vesz igénybe. Az alkaron ejtett kis karcolásokon keresztül juttatják be az allegiát okozó, gyárilag előállított, tisztított allergén rendkívül kis mennyiségét a bőr rétegeibe. Az allergiát kis csalángöb igazolja: az ily módon tisztázott allergia célzottan, hatékonyan kezelhető.

Az allergia kezelhető!

Bookmark and Share

Február végén, március elején megjelennek a levegőben a korai fapollenek. Ettől kezdve ősz végéig folyamatosan számolni kell a szezonális virágporokkal. Az allergiás náthától szenvedők tüsszögnek, eldugul és folyik az orruk. Panaszaikat gyakran kötőhártya-gyulladás, szemviszketés, könnyezés kíséri.

Évről évre nő a légúti allergiában szenvedők száma. Ennek több oka van, például környezetünk és életmódunk gyors változása, a fokozódó légszennyeződés, valamint genetikai okok. A hatékony kezelés alapfeltétele a kiváltó okok minél pontosabb, minél korábbi tisztázása, és ennek birtokában a legmegfelelőbb kezelés megválasztása. (Az allergiás nátha egyébként egész éven át okozhat panaszokat, ilyenkor háziporatka, állatszőr vagy gombaspóra áll a háttérben.)

Megelőzés és kezelés ->

Bookmark and Share

Végre itt van a tavasz, de ez egyet jelent az allergiaszezon kezdetével is.
Elsőként a mogyoró és égerfa pollenjeire allergiás betegeknek kell figyelniük arra, hogy megkezdjék a terápiás megelőzést tüneteik mérséklésére. Ezt követően kezdődik a ciprus - és tiszafafélék virágzása, őket követi a nyár, a kőris, a nyír, majd fokozatosan a juhar, fűz és a platán pollenszórása, május végén, illetve júniusban pedig a hársfa zárja a sort. Általában május közepén kezdenek virágozni a fűfélék, majd az útifű és a csalánfélék, később a libatopfélék, végül az üröm és parlagfű.

Pollennaptár ->

 

Bookmark and Share

A hosszú és hideg tél ellenére az allergiások egy része már küszködik a tünetekkel, március végétől pedig elkezdődik az allergiaszezon. A betegek többsége tüneti, gyógyszeres kezelésben részesül, mivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem támogatja az alternatív megoldásokat.

Javulóban van az időjárás, így hamarosan megjelennek a korán virágzó fák pollenjei a levegőben, április végétől pedig a fűpollen okozhat kellemetlen tüneteket az allergiásoknak - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos a Magyar Allergológiai Társaság főtitkára.

A tüneti kezelésre szolgáló készítményeket tíz-húsz évig kell szedni, ezzel szemben a megelőző, immunerősítő céllal történő száraz sóterápiás kezelés már 10 alkalom után is jelentős javulást eredményez.

Bookmark and Share

Az asztma, az elhízás, a viselkedési zavarok és más krónikus betegségek az elmúlt években egyre gyakoribbá váltak az amerikai gyermekek körében, amit részben a környezeti változásokkal és a betegségek gyakoribb diagnosztizálásával magyaráznak.

A Massachusettsi Általános Gyermekkórház kutatói Jeanne Van Cleave orvos vezetésével három csoport gyermekben vizsgálták a legalább egy évig tartó betegségek előfordulását. Az első, 2000 gyermekből álló csoport vizsgálatát 1988-ban kezdték meg. Őket hat évig követték nyomon, ezt követően pedig egy második csoportot vizsgáltak 1994. és 2000. között, végül pedig a harmadikat 2000-től 2006-ig.

A tanulmány eredményei szerint mindegyik krónikus betegség, köztük a sokat emlegetett gyermekkori elhízás aránya növekedést mutatott.


A kutatók ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a felnőttek krónikus betegségeitől eltérően a gyermekkori állapotok nem feltétlenül hosszú távúak. A négyéves koruk előtt asztmás zihálásban szenvedő gyerekek több mint a fele kinőtte a rendellenességet hat éves korára, és a bizonyos viselkedési zavarokban szenvedő gyerekek egy éven belül kigyógyultak a rendellenességből.

A tanulmány számos közelmúltban készült kutatás eredményét is megerősíti abban a tekintetben, hogy az elhízás az Egyesült Államokban tetőzött.

Forrás: HáziPatika.com

Bookmark and Share

ArecAlba 2010.03.18. 09:00

Asztmával élni

A betegségnek négy alapvető típusa van: tartósan súlyos, tartósan középsúlyos, tartósan enyhe és időszakos enyhe. 

  • Az asztmás rohamok tipikusan epizódszerűek. A rohamok közt eltelt idő mérhető napokban, hónapokban, esetleg években is.
  • A nagyrohamnak általában vannak árulkodó előjelei, de ezek egyénenként változnak. Néhány embernek viszket az álla vagy a torka, kiszárad a szája, fájdalmat érez köhögéskor, szorít a mellkasa, esetleg fáradt lesz és ingerlékeny.
  • A roham általános figyelmeztető jelei: fulladás, köhögéskor fájdalom, mellkasi szorító érzés, kifulladás vagy nyugtalanság.
  • Az asztma karbantartásának legjobb módja, ha felismerjük és elkerüljük a kiváltó tényezőket.
  • Kiváltó okok lehetnek az állatszőr, poratka, csótány, pollen, penész, dohányfüst és légyszennyező anyagok.

Az asztma kezelése során ellenőrzés alatt kell tartani a tüdő és a légutak gyulladásos folyamatait, így a fulladás enyhíthető.
Erre tökéletes a száraz sóterápiás kezelés.

Bővebben >>

Bookmark and Share

A veszélyeztetett családból származó gyerekek (ahol például mindkét szülő asztmás) általában genetikusan vannak kitéve annak, hogy asztmás tüneteket mutassanak már életük korai szakaszában. Gyerekeknél gyakran nehéz felismerni a betegséget, mert a zihálást okozhatja allergia vagy vírusfertőzés is. Néhány gyerek kinövi, néhányuknál maradnak a fulladási rohamok, másoknál a helyzet rosszabbodhat is. Ez utóbbiaknál állítják fel később az asztma diagnózisát.

Akiknél felnőtt korban derül ki a betegség, gyakran betegek voltak már gyermekként is, és gyakran szenvedtek vírusos légúti tünetektől, mint a köhögés és fulladás.
Ezek könnyen összekeverhetők egy egyszerű nátha tüneteivel, és sok időbe telhet, mire tisztázódik a helyzet. Sok felnőtt nincs tisztában azzal, hogy ők, vagy gyermekeik ebben a potenciálisan veszélyes betegségben szenvednek.

A betegség felismerés után mielőbb meg kell kezdeni a gyógykezelést a betegség súlyosságától függően, például száraz sóterápiával.
 

Bookmark and Share

A Duke Egyetem Orvosi Központ kutatói úgy tűnik, megoldották az orvosokat régóta foglalkoztató rejtélyt: miért szenved olyan sok asztmás beteg GERD-től, azaz gastro-oesophageális reflux betegségtől.

A két betegség közötti kapcsolatra először az 1970-es évek közepén figyeltek fel a klinikusok. Azóta vizsgálatok kimutatták, hogy az asztmás betegek 50-90 százalékánál előfordulhat a GERD valamilyen formája. De vajon a GERD okozza-e az asztmát, vagy pont fordítva? Elképzelhető, hogy mindkét betegség közös mechanizmuson alapul, ám a kapcsolat valódi természetét eddig nem sikerült tisztázni.

Dr. Shu Lin, a Duke Egyetem sebészeti és immunológus adjunktusa egérkísérletek során felfedezte, hogy kis mennyiségű gyomorfolyadéknak a nyelőcsőbe jutása - a GERD jellegzetessége - az immunrendszer megváltozásához és ezen keresztül asztma kialakulásához vezet.

"Ez nem azt jelenti, hogy minden GERD-ben szenvedő asztmás is lesz" - magyarázta William Parker, a Duke Egyetem sebész adjunktusa és a tanulmány társszerzője. "Ám azt jelentheti, hogy a GERD-ben szenvedő embereknél nagyobb valószínűséggel alakulhat ki asztma. A GERD-et azonban viszonylag jól lehet kezelni és szabályozni."

Parker szerint a rossz étrend, a testmozgás hiánya és az elhízás mind hozzájárulnak a GERD kialakulásához, és a reflux-betegség növekvő előfordulása az asztma növekvő arányáért felelős környezeti és magatartási tényezők része, főként a nyugati kultúrákban. "El kell kerülni a GERD rizikótényezőit. Az asztma növekedése, kiváltképp a felnőtt lakosság körében, nagymértékben az olyan életviteli szokásoknak köszönhető, amelyeken lehet változtatni."

Forrás: HáziPatika.com

Bookmark and Share

A só jót tesz a bőrnek, tisztítja a tüdőt és gyógyító hatással van a különböző légúti betegségekre is, allergiára, asztmára.
Ahhoz azonban, hogy a légzőszervekre gyakorolt jótékony hatását érezzük, több alkalom szükséges, és a szakemberek szerint legalább két órát ajánlatos ilyenkor a sószobában eltölteni, de már az első látogatáskor érezhető, hogy könnyebben megy a légzés, tisztul a tüdő.

Bookmark and Share

ArecAlba 2010.03.11. 08:00

Sószappan

A sószappan nem más, mint egy szappan alakúra formált sókristálydarab, ami semmilyen hozzáadott kemikáliát nem tartalmaz. A használata viszont tökéletesen megegyezik a hagyományos szappanéval. A benedvesített bőrünket átkenjük vele, és várunk, ameddig a só rá nem szárad, ezután áttöröljük a bőrünket törölközővel. Először nagy valószínűséggel csípni fog, de egy-két perc alatt elmúlik a rossz érzés. A kezdeti bőrhúzódás nagyjából 20 perc múlva meg fog szűnni, ugyanis a bőrnek körülbelül ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy beinduljon a faggyútermelése.

Bookmark and Share

A szájban alapvetően savas a közeg, ami kedvez a baktériumoknak és a gombáknak, ezért fontos lenne, hogy naponta többször öblögessünk sós vízzel, ugyanis a sós oldatok lúgosak, így segítenek megfelelő szinten tartani a szánk sav-bázis háztartását.

Ráadásul a sós oldat mindennapos használatával az ínysorvadás is megelőzhető.

Bookmark and Share

ArecAlba 2010.03.09. 11:20

Szemmosás

Csakúgy, mint az orrmosásnál, itt is egyszázalékos oldattal dolgozzunk, amit egy speciális eszköz segítségével öntsünk a szemünkbe (ezt az ún. szemmosó poharat gyógyszertárban, illetve a barlangban is meg tudjuk vásárolni). Nem kell attól tartani, hogy az oldat csípni fogja a szemünket, ugyanis az emberi test 0,96 százalékban tartalmaz sót, az oldatunk pedig nem sokkal erősebb ennél a maga egy százalékával. A különbség olyan kevés, hogy meg sem fogjuk érezni a sót, ahhoz viszont bőven elég, hogy kimossuk a szemünkből a polleneket és a port.

Azoknak is érdemes kiöblíteni a szemüket, akik számítógép előtt dolgoznak, ugyanis a só nem engedi kiszáradni a szemet, és a nap végére nem lesz az a kellemetlen égő érzésünk. Ráadásul a rendszeres szemmosással a látásunkat is javíthatjuk.

Bookmark and Share

ArecAlba 2010.03.08. 09:53

Orrmosás

Az orrmosás nem csak akkor fontos, ha a náthától eldugult orrunkat szeretnénk újra működőképessé tenni. Allergiásoknál például naponta 5-6 alkalommal célszerű orrmosást végezni, ugyanis az egyszázalékos sóoldat lemossa az orrnyálkahártyáról az oda ragadt polleneket, és a duzzanatot is megszüntetni.

A technika a következő: 1 gramm speciális sót (pl.: pakisztáni kristálysót) feloldunk 1 deciliter ásványvízben, majd az így elkészült oldattal mindkét orrlyukat átmossuk. Ehhez használhatunk fecskendőt vagy kifejezetten erre a célra kifejlesztett orrmosót. Az oldat nemcsak az orrunkat, hanem az arcüregünket is átmossa.

Bookmark and Share

Tegnap már megismerhettünk néhány praktikát, mellyel kiűzhetjük szervezetünkből az influenzát anélkül, hogy például antibiotikumot szednénk. Ma folytatjuk az immunerősítést és az alternatív lehetőségek vizsgálatát.

Nem csak tél végén, egész évben fontos a megfelelő mennyiségű C-vitamin bevitel.
Minden olyan gyümölcsöt, gyümölcslevet vagy zöldségfélét ami C-vitamint tartalmaz együk, igyuk, mert ez a vitamin teszi ellenállóvá a szervezetet a vírusokkal szemben. Ilyenkor akár 1000 mg vitamint is felhasznál a testünk.

Immunerősítés

Erre a legjobb tippünk a száraz sóterápiás kezelés.

A sóbarlangok, sóbányák hatásmechanizmusát jelentősen felerősítve a száraz sóterápia többszörös hatékonysággal tisztítja a tüdőt annak révén, hogy az előzőleg szárított, ionizált sót a legkisebb hörgőcskék átmérőjével megegyező méretűvé porlasztják, majd a levegőbe fújják. A sót belélegezve az apró szemcsék eljutnak ugyanoda, ahová az egészségre káros mikroorganizmusok, és rájuk tapadnak. A sószemcsék először dehidratálják, majd rongálják a káros mikrobiológiai sejtek fehérjeszerkezetét, elpusztítva ezzel azokat.

Ha ezeket választjuk homeopátiás szerekkel, vagy azok nélkül, két hét alatt garantáltan kiheverjük a legkeményebb influenzát is.

Bővebben>>

Bookmark and Share

Az ágynyugalom mellett számos más gyógymód is segít az influenza űzésében.

Ilyen például a kamilla. A tea ellazít és megnyugtat, a forró tea tisztítja a légutakat, és csillapítja a náthás tüneteket. Az orrfolyás sokkal jobb, mint a dugulás, ám erre már tengeri sót tartalmazó orrspray-t is használhatunk, és az alvás jóval könnyebb lesz. Szintén jó szolgálatot tesz a hársfatea vagy lázra a kakukkfű tea is. És persze sok sok méz, hisz az fertőtlenít. De ne tűzforró teába tegyük, mert elillan a hatóanyag. Csavarhatunk ki citromot, és abba is csorgathatunk mézet, kitűnő torokfájás űző szer.

A házi húsleves az első számú gyógyital a világon, ráadásul lázas betegen rengeteg folyadékot kell innunk, hogy ki ne száradjunk. Ha nincs erőnk nekiesni betegen egy nagy fazék húslevesnek, megteszi egy egyszerű csontleves is, sok zöldséggel.

A paradicsomban van egy úgynevezett lycopen nevű antioxidáns, ami a tüdőre és az immunrendszerre nagyon jó hatással van. Japán kutatók a paradicsomlé védő hatását vizsgálva rájöttek, hogy a dohányfüst okozta károkat, azaz a dohányzás közben keletkező oxidáló hatást a tüdőben a lycopen helyreállítja, és meggátolja a szöveteket károsító szabadgyökök képződését. Így tehát sok paradicsom fogyasztásával tisztán tarthatjuk tüdőnket.

Holnap folytatjuk az influenza elleni praktikák ismertetését.

Bookmark and Share
süti beállítások módosítása