A klasszikus szépségápolás mellett a só jó a pattanás, illetve a pattanásos bőr, az ekcéma és a pikkelysömör kezelésére, kedvezően befolyásolja – enyhíti a tüneteit –az izomgörcsöknek, reumatikus megbetegedéseknek, keringési- és idegrendszeri rendellenességeknek.

Pattanásos bőr kezeléséhez keverj össze fele-fele arányban gyógyiszapot és tengeri sót, majd dörzsöld át vele a problémás bőrterületet. Az így kapott "massza" kivonja a bőrből a felesleges faggyút, a sóban lévő ásványi anyagok pedig segítenek helyreállítani a bőr normális faggyútermelését. Hagyd megszáradni, majd alaposan mosd le.

Bookmark and Share

Készíts bőrkisimító sófürdőt: tegyél 30 dkg tengeri sót a fürdőkádba, majd engedj rá meleg vizet (37-39 fokos). Közben melegíts meg 4 dl tejet, adj hozzá 2 dl mézet, és öntsd a fürdővízhez. Lazíts legalább 15-20 percet a kádban, majd alaposan zuhanyozz le. (Ha száraz a bőröd, kevesebb sót és több tejet adj a vízhez!)

Bookmark and Share

Elsősorban karcsúsít – persze, ez nem jelenti azt, hogy elfelejtheted a jól bevált diétádat, és agyon sózhatod az ételeket. Ám bőrradírként használva, jelentős elhalt hámrétegtől szabadítja meg a testedet, és emellett látványosan feszesebbé is teszi a bőrödet, amitől szemlátomást karcsúbbnak tűnsz.

A test radírozása talán a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb módja a bőr megújításának. Otthon is elkészítheted, előnye, hogy kényelmesen, a saját recepted szerint állíthatod össze, és pontosan annyit, amennyi egy alkalomra elegendő.
Érdemes hetente egyszer leradírozni a bőrödet tetőtől talpi – így amellett, hogy sima és selymes lesz, a bőrápoló krémeket is könnyebben be tudja szívni. Fontos! Lehetőleg mindig este végezd, hogy a bőrpír reggelre eltűnjön, és mindig krémezd be utána a bőrtípusodnak megfelelő hidratáló krémmel.

Bookmark and Share

„Csíp, szárít, viszket…” – gondolod? Pedig, elég egy „kezelés”, hogy függővé válj: már egy néhány perces kúra után kiderül, hogy a só csodára képes.

A holt-tengeri só szépségre és egészségre gyakorolt pozitív hatása nem új keletű felfedezés – emberek milliói használják már kétezer éve. A víz sótartalma 30%-os, de magas a sejtanyagcseréhez, valamint a szervezet regenerálódásának elősegítéséhez szükséges ásványi anyag koncentrációja is.

Bookmark and Share

Bookmark and Share

A levegőben nagy mennyiségű, különböző eredetű részecske lebeg. 

Magas hegyvidéken az ember által egy légvételkor belélegzett kb. félliternyi levegőben mintegy százezer porszem található. Az alföldi területeken ez már félmillióra emelkedik. Városban az 5. emelet magasságában eléri az 50 milliót; -az 1. emelet magasságában másfél milliárd; -a felnőtt ember fejmagasságában ötmilliárd, -egy gyermek magasságában, pedig már ötvenmilliárd részecske található minden egyes lélegzetvételnyi levegőben!

Ezeket az adatokat természetesen módosíthatják időjárási tényezők, és napszakonként is változhatnak. Teljesen tiszta, portalan levegőt csak a vízpartoktól igen távol, a tengerek felett találunk, vagy a természet alakította, gyógyító hatású barlangokban, sóterápiás szobákban.

Bookmark and Share

A tengervíz a tengerekből vagy óceánokból származó víz. Legismertebb tulajdonsága az édesvízénél lényegesen magasabb sótartalma. Ez az érték átlagosan 35‰ (3,5%), ami azt jelenti, hogy minden liter vízben 35 g só (főként nátrium-klorid) található oldott állapotban.

Az emberi sejtek között lévő ozmotikus folyadékban a só koncentrációja csak 9‰ (fiziológiás oldat), emiatt a tengervizet ivóvízként az ember nem tudja tartósan használni. Épp ezért, hajótörötteknek jó tudni, hogy a felnőtt ember napi konyhasó-szükséglete normális körülmények között (a mérsékelt égövön) kb. 5 gramm (1 teáskanálnyi).

Tehát, ha a fenti érték háromszorosát vesszük, amit a szervezet még fel tud dolgozni, akkor a tengervízből naponta kb. fél litert lehet meginni, a többi vízszükségletet más forrásból, például a magunkkal vitt ívóvíztartalékból, egyéb élelmiszerekből (például, gyümölcsökből) vagy esővízből kell fedezni.

Forrás: Wikipedia

 

 

Bookmark and Share

IGEN!

A sószoba az ionizált só tisztító hatásának köszönhetően 99,9%-ban baktériummentes.

Így nem kell attól tartania, hogy megfertőződik a nyílt napon!

Legyen a vendégünk és tapasztalja meg a sóterápia számos jótékony hatását!

Részletek ->

 

Bookmark and Share

Szeretné kipróbálni a sóterápiát mindenféle elkötelezettség nélkül?



December 3-án megteheti, mert nyílt napot tartunk!

 

 

Néhány fontos információ a nyílt nappal kapcsolatban:

  • A kezeléseket minden egész órakor indítjuk (11:00, 12:00, 13:00... stb.) és 45 percig tartanak.
  • Két kezelés között 15 perces szellőztetéssel és újabb besózással gondoskodunk arról, hogy minden vendégünk azonos körülmények között pihenhessen.
  • A két szobából az egyikbe szülőket is várunk gyermekekkel, itt sok-sok játékkal foglalhatja le magát a legfiatalabb korosztály.
     
    További információ ->
Bookmark and Share

Kíváncsi rá, milyen eltölteni 45 percet a sószobában? Jöjjön el az AREC-Alba Sóterápia nyílt napjára!

Ezen a napon délelőtt 10 órától 18 óráig mindenkit szeretettel várunk, minden előzetes regisztráció, jelentkezés nélkül. Jöjjön el hozzánk és tapasztalja meg Ön is a sóterápia gyógyító hatását.

Részletek ->

Bookmark and Share

Hónapok óta az influenza-járványoktól hangos a sajtó. Az emberek nagy része azonban bizalmatlan az új előállított védőoltással szemben, és inkább a preventív módszerekben bízik. Ebben az esetben is hatékony megoldás lehet a sóterápia, amely erősíti az immunrendszert és gyors javulást eredményez légúti betegségek esetén.

 

További információ ->

Bookmark and Share

Az új influenza vírus okozta fertőzés tünetei ugyanolyanok, mint a szezonális influenzáé: tehát hirtelen kezdődő hőemelkedéssel vagy lázzal indul, és gyengeség, levertség, általános fájdalom, végtag, izom, ízületi és fejfájás kíséri. Ezen kívül sokaknál jelentkezik torokfájás, nátha, a betegek egy része hányást és hasmenést is tapasztal. Az influenza "kötelező" tünete a magas láz és az az érzés, mintha az emberen "átment volna egy úthenger" vagy kicsavarták volna. Ezért ha valakinek "csak" náthája vagy torokfájása van, de nem érzi magát nagyon rosszul és nincs láza, akkor nem influenzás, hanem a felső légúti megbetegedéseket okozó körülbelül 300 kórokozó valamelyikével fertőződött meg.

A influenzás felnőttek az 1-4 napos lappangási időt követően, a tünetek megjelenésétől számított 5 napig fertőzőképesek, míg a gyerekek akár 7 napig is képesek átadni a vírust.

Az új influenza a szezonális influenzához hasonlóan súlyos megbetegedéseket, és sajnos halálestet is okozhat. Azonban míg a hagyományos influenza csak a téli hónapokban képes terjedni, addig az új, pandémiás H1N1 influenza a legmelegebb nyári hónapokban is képes volt fertőzni.


Forrás: Házipatika

Bookmark and Share

Csecsemőkori szeborreás ekcéma általában fél évesnél fiatalabb kisbabáknál alakul ki. A fejen sárgás,zsíros felrakódás keletkezik mely alatt piros kiütések jelenhetnek meg.

Numullaris ekcéma,mely felnőtteknél jelentkezik a végtagokon. Kerek vagy ovális, piros foltok alkotják. Gyakran előfordul olyanoknál,akik gyerekkorukban atópiás ekcémában szenvedtek.

Statis ekcéma,legtöbbször a lábszáron megjelenő bőrbetegség.
Rossz visszérkeringés mellett szokott fellépni, ezért vénás eredetű ekcémának is nevezik.

Dyshidroticus ekcéma, mely tenyéren és talpon jelenik meg és apró hólyagokkal jár.

Kiváltó tényezők lehetnek bizonyos ételek (pl.:tejtermékek,tojás), citrusfélék; hideg időjárás, száraz levegő, állatszőr, pollen, penész, erős verítékezés, stresszhelyzetek vagy dohányfüst.

Az ekcéma kezelésére olykor elegendő a kiváltó okokat felderítenünk és azokat megszüntetni. Nagyon fontos a bőr mindennapi ápolása és megfelelő minőségű testápoló előnyben részesítése. Azonban ha ezek sem segítenek ajánlott a bőrgyógyász szakorvos felkeresése.

Emellett az ekcéma kezelésére kiválóan alkalmas a sóterápia is.
 

Bookmark and Share

ArecAlba 2009.11.20. 10:24

Mi az ekcéma?

Az ekcémának több fajtája létezik. Ezek közül a leggyakoribbak: atópiás ekcéma, mely leggyakrabban csecsemőkorban alakul ki egy-egy testtájon. Jellemző tünetei a száraz,viszkető bőr.

Kontakt ekcéma, melynek két fajtája van. Az allergiás kontakt ekcéma és az irritatív kontakt ekcéma. Az allergiás ekcémáról akkor beszélhetünk amikor az immunrendszer egy bizonyos anyaggal találkozva erősen védekezik. Ez válthatja ki a bőr pirosodást. Az irritatív ekcéma akkor jelenik meg, amikor a bőrt közvetlenül károsítja valamilyen anyag (pl: gyapjú,szintetikus textíliák,kozmetikumok,mosószer).

Az ekcéma kezelésére kiválóan alkalmas a sóterápia.

Bookmark and Share

Speciális só párologtatásával utánozható a tengeri levegő hatása, amelyet már régóta alkalmaznak a légúti betegségek kezelésére.

A sóoldatnak kétféle összetevője van: a nagyobb részecskéknek a levegő tisztításában, fertőtlenítésében van szerepük, míg a kisebbek a légutakba hatolva, felszívódva az immunrendszert erősítik. Megelőző jelleggel és gyógyító célzattal, betegségtől függően önálló, vagy kiegészítő kezelésként is alkalmazható. Az allergiás időszak előtt célszerű eleinte naponta, később hetente, majd havonta felkeresni a sószobát. A már meglévő hurutos betegség esetén - kiegészítő kezelésként alkalmazva - sokszor már az első néhány sős levegőben töltött óra után tisztulni kezdenek a légutak könnyebb lesz a légzés. Egy intenzív kúra egy hétig naponta egy órát vesz igénybe.

Mivel mellékhatása nincs, azok kivételével, akik nem bírják a sós, párás, tengeri levegőt, születéstől az élet végéig mindenkinél alkalmazható.


Forrás:  Dr. Kemény János - Dunaújváros Online Hírek

Bookmark and Share

A tüsszentésnek csak akkor van jelentősége, ha reggel ébredéskor, ill. ha reggelizés előtt történik!

Hétfőn: Godjaid elmúlnak, Barátok fogadnak.
Kedden: Ma sokat bánkódol, Civódol, haragszol.
Szerdán: Fontos hír jön hozzád, De bánt, ha már hozzák.
Csütörtökön: Amint csak kívántad, Teljesül a vágyad.
Pénteken: Találkozol, hidd el, Ma a kedveseddel.
Szombaton: Elcslják tetőled, Meglásd, szeretődet.

Forrás: Babonások könyve

Bookmark and Share

ArecAlba 2009.11.13. 07:00

Talán influenza?

Az influenza gyanúja esetén is orvoshoz kell fordulni, mert a szövődmények rendkívül komolyak komolyak, sőt az életet is veszélyeztetők lehetnek. Az orvos alapos vizsgálat és esetleges laboratóriumi, köpet- és röntgen-vizsgálat után állítja fel a diagnózist. Ezekre a vizsgálatokra szükség lehet a bakteriális felülfertőzés, illetve az esetleges szövődményes tüdőgyulladás kizárása céljából.
Az influenza ágynyugalmat igényel. A betegség első 4-5 napján nem ajánlott közösségbe menni, mert az influenza vírusa erősen virulens és fertőző; könnyen átterjedhet másokra, és komolyabb járvány alakulhat ki.

 

Bookmark and Share

Az influenza vírus elszaporodását a szervezetben rendszerint hidegrázás és láz jelzi. A testhőmérséklet hirtelen nagyon magasra, akár 40 C fokra is felszökhet. Gyakran orrfolyás és torokfájás kíséri az első tüneteket. A végtagokban jelentkező izomfájdalom is jellegzetes tünet. Fáradtság, levertség, fejfájás, szédülés, köhögés és hasmenés is gyakran előfordul az influenza során.

 

 

Az influenza és a megfázás tünetei hasonlóak, mégis két külön betegségről van szó. Az influenza tünetei gyorsan alakulnak ki, és jobban megviselik a szervezetet. Komolyabb fertőzésnek tartják az influenzát, mint a meghűlést.

Immunerősítés ->

Bookmark and Share

Sokan összekeverik a náthát és az influenzát. Azt hiszik, hogy az utóbbi csak egy komolyabb meghűlés, amit nem kell kezelni, és nyugodtan kihordhatjuk lábon. Ez nagy tévedés.

Csöpög az orrunk, könnyezik a szemünk, állandósult a tüsszögés, elesettnek érezzük magunkat? Ez a meghűlés vagy nátha. Ez ellen a cseppfertőzéssel terjedő betegség ellen nem létezik védőoltás, és nem is érdemes próbálkozni vele, hiszen a lefolyása gyors. Hasonlóan az influenzához ezt is vírus okozza. Míg az influenza vírusának három nagy csoportját különböztethetjük meg, a náthát több száz, egymástól többé-kevésbé eltérő vírusféle okozhatja.
Az egyszerű nátha nem tévesztendő össze az influenzával vagy a szénanáthával. Az influenza súlyos betegség, szövődményei akár életveszélyesek is lehetnek, tehát komolyan kell venni. A szénanátha pedig allergiás reakció, amelynek tünetei (orrfolyás, tüsszögés, könnyezés) hasonlítanak ugyan a nátháéihoz, de nem vírusok okozzák.
A megbetegedésért nem okolható közvetlenül a hideg. Mivel ebben az időszakban vitaminhiánnyal küszködünk, az idő pedig hideg és nyirkos, ez kedvez a szervezet ellenálló-képessége csökkenésének. Ez kedvez a vírusok szaporodásának. Mivel ezek a vírusok cseppfertőzés útján terjednek, a tömegközlekedési eszközökön, a munkahelyen, az iskolában és minden olyan helyen, ahol sok emberrel találkozhatunk, kivédhetetlen a fertőződés.

Forrás: Házipatika

További hasznos tanács ->

Bookmark and Share

ArecAlba 2009.11.10. 07:00

Az influenza

Minden kétséget kizáróan az influenza a leggyakoribb fertőző betegség. Alapvetően három vírus, az A, a B és a C, illetve ezek altípusai és különböző változatai, mutánsai okozzák az évente visszatérő, akár járványos méreteket is öltő megbetegedéseket.

Az orvoslás atyja, Hippokratész Kr.e. 412-ben számolt be először influenzáról, az első dokumentált influenzajárvány 1580-ban volt. A leghíresebb, az 1918-1919-es "Spanyol nátha" 20 millió áldozatot követelt szerte a világon, de még sokan emlékezhetnek az "ázsiai influenzára" is 1957-58-ban vagy az 1968-69-es "Hong Kong-i" influenzajárványra.

További hasznos információ ->

Bookmark and Share

ArecAlba 2009.11.09. 14:30

A légzőrendszer

A légzőrendszer működése

A légzőrendszer feladata, hogy biztosítsa a szervezet és a külső környezet közötti gázcserét, ide tartozik az oxigén felvételének és a szén-dioxid leadásának folyamata.
A légzőrendszer a tüdőlebenyekből, a ki-és bevezető légutakból és a tüdőt mozgató pumpából (mellkasfal és légzőizmok) áll.
A külső levegő a tüdőbe kerül és a tüdőlégzés során az ott található levegővel kicserélődik. A tüdőlégzés elsődleges feladata az alveolusokban található levegő állandó oxigén és széndioxid koncentrációjának biztosítása. Nyugalmi állapotban egy ember átlagosan 12-15x vesz levegőt percenként.A gázcsere az alveolusokban történik, amelyet a tűdő hajszálerei vesznek körül. Az oxigén és szén-dioxid gázcsere az alveolusok levegője és a tüdőhajszálereiben levő vér között egyszerű diffúzióval történik. A gázmolekulák az alveolusokból a vérbe vagy a vérből az alveolusokba a diffúzió segítségével jutnak a vékony alveokapilláris membránon keresztül, amelyet a tüdő epithelium a hajszálér endothelium és ezek bazálmembránjai alkotnak. az alveokapilláris membrán teljes felszíne mindkét tüdőfélben kb. 70m2.

Bookmark and Share

Az asztmával együtt élők is utazhatnak, nyaralhatnak, csak nekik még jobban elő kell készíteni, végig kell gondolni utazásukat, mint egészséges társaiknak. Nem mindegy, milyen időpontot választanak: az üdülés, az utazás csak akkor lesz igazán pihentető, akkor töltheti fel a beteget egészséggel, erővel, energiával, ha a zavaró, illetve állapot-rosszabbodást kiváltó körülményeket a lehető legjobban sikerül kiküszöbölni.

Minden betegnek ismernie kell állapotát, azt, hogy milyen hatások járulnak hozzá az asztmás tünetek gyakoribbá válásához. Így például, akit a párás levegő, vagy a virágporban gazdag szeles idő, a nagyon meleg, vagy hideg időjárás irritál, vagy aki a fizikai megterhelést nem bírja, annak tanácsos ehhez alkalmazkodnia utazási terveinek kialakításában. Általában a pollenszegény hegyi, tenger melletti levegőn tett nyári sétákat ajánlják az asztmásoknak, míg a sivatagi forróság és poros szél, vagy a trópusi övezet páradús levegője, a nagy hidegben tett sítúrák nem nekik valók. Akinek nem áll módjában drága külföldi utazást tenni, annak is ajánlatos legalább azt végiggondolni, hogy például ne éppen abban az időben virágozzék az a növény, amelynek a pollenjére érzékeny, amikor nyaralni készül, vagy ha az állatszőrökre érzékeny, akkor jobb, ha lemond a romantikus falusi turizmus áldásairól.

Nyaralás, utazás előtt még egyszer keresse fel kezelőorvosát, és beszélje meg vele, mi a teendő az esetleges állapotrosszabbodás esetén, dolgozzanak ki egyéni kezelési tervet. Vigyen magával elegendő gyógyszert, inhalálót, természetesen roham esetére is. Ezeket mindig tartsa a kézitáskájában, ne tegye a többi poggyászába repülőgépen sem, hiszen az elveszhet, késhet. A repülőn, vonaton, autón is ügyelni kell az esetleges káros hatásokra, eszerint válassza meg a közlekedési eszközt, illetve azon az ülőhelyét, hogy elkerülhető legyen a dohányfüst, a nagy meleg, a hosszas várakozás, stb. Pollenidőszakban tartsa felhúzva a kocsi ablakát, hiszen vezetés közben egy váratlan roham, de akár tüsszentés-sorozat is balesetveszélyt okozhat. Amikor hosszabb tartózkodásra megérkezik a nyaralóhelyre, nézzen utána, milyen egészségügyi ellátást vehet ott igénybe, ha netán szüksége lenne rá: írja fel a mentők, az orvosi ügyelet telefonszámát. Hozzá fog járulni a nyugodt pihenéséhez az a biztonságtudat, hogy nem roham esetén kell kapkodnia.

Forrás: Házipatika 

Bookmark and Share

ArecAlba 2009.11.04. 15:55

Rólunk írták

Idézet a sóterápia vendégkönyvéből:

 "Három éve lettem asztmás, ami nagyon megkeserítette az életemet. Mindig azon igyekeztem, hogy ne kelljen gyógyszert szednem, ezért sokat keresgéltem, így találtam rá a sóterápiára. Vásároltam egy 20 alkalmas bérletet. Nagyon jó eredményt értünk el vele, mert sokat enyhültek tüneteim, sokkal könnyebben viselem így az asztmámat. Nagyon örülök, hogy kipróbáltam és minden sorstársamnak, akinek tudom, továbbadom a tapasztalataimat."

 


 

Látogasson el hozzánk: www.arecalba.hu
 

Bookmark and Share

ArecAlba 2009.11.02. 14:03

Nátha II. rész

Kevéssé közismert, hogy a szem nagyon fontos forrása a náthafertőzésnek, mert a szem váladékát elvezető csatorna az orrba ágazik bele. Például, ha az ember sír, akkor a könny jelentős része az orrba folyik. Ha valaki tüsszent, vagy köhög, akkor az apró, szemmel nem látható orrnyálkahártya darabkák a szembe kerülhetnek és a vírus számára ez ugyanolyan jó táptalaj, mint az orr. A szem kapu az orrhoz. Ha meg akarjuk akadályozni a fertőzés terjedését, akkor célszerű jó szemüveget viselni, ezzel ugyanis megakadályozható az apró cseppek szembe kerülése.Mindnyájan sokkal gyakrabban fertőződünk meg a nátha vírusával, mint amennyiszer meg is betegszünk. Erre mondjak a kutatók, hogy ez a jéghegy csúcsa. Vagyis, sokkal gyakrabban találkozunk a vírusokkal, mint ahányszor náthásak leszünk. Észre sem vesszük őket. Talán húsz, ötven, sőt esetleg száz alkalommal is találkozunk a nátha vírusával egy évben, mégis betegek talán csak egyszer-kétszer leszünk. A jéghegy csúcsa alatt nagy az aktivitás: az orr nyálkahártyája hatalmas csapda a vírus számára. De a fehérvérsejtek is elpusztíthatják a vírust anélkül, hogy a betegség tünetei kialakulnának.
forrás:házipatika
  

Erősítse immunrendszerét természetes úton, sóterápiával!

Bookmark and Share

Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, egy adott antigén hatására kialakuló, az esetleges fertőzés elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Ennek a szervrendszernek a működése az immunitásban nyilvánul meg. Ennek a szónak jelentése: védettség, mentesség. Az immunrendszer fő feladata, hogy megkülönböztesse a saját és nem saját, vagyis idegen anyagokat. Valamint ha talál idegen anyagot, akkor azt eltávolítsa, megsemmisítse. Immunitásunk lehet velünk született vagy szerzett immunitás.

Erősítse a téli időszakban immunrendszerét természetes úton, sóterápiával!


Bookmark and Share
süti beállítások módosítása